REJT/JEL/KÉPEK ’56 – a forradalom titkos művészete

561„… A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” – A Nemzeti Múzeum az 1956-os forradalom 60. évfordulójának emlékére ideiglenes kiállítással készült, ahol osztályunknak lehetősége nyílt megtekinteni eltitkolt alkotásokat, eddig be nem mutatott műveket, valamint a ledöntött Sztálin szobor egy darabaját. Minden évben, október 23-án megemlékezünk a forradalomról, a tanáraink (Bordás Ildikó tanárnő és Farkas Gábor tanár úr) pedig lehetővé tették számunkra, hogy közelebbről is megismerkedhessünk a magyarság egyik legjelentősebb eseményével. Az iskolai megemlékezések során talán nem is igazán érthetjük, miről szólt a forradalom, és az akkor élők mekkora áldozatokat hoztak a jövő nemzedékéért. A kiállítás során azonban testközelből láthattuk mindazt, amit a nép megkockáztatott a terror és a megszállás eltörlésének érdekében. A képeket, rövidfilmeket, emléktárgyakat látva, idézeteket olvasva, a szabadságharc részeseinek érezhettük magunkat. A kiállítást követően még maradt időnk egy kicsit keringeni Budapest utcáin is, beleértve az Astoria kereszteződést, ahol 1956-ban nagy tömeg gyűlt össze, egy egész szovjet tankoszlop feltartóztatásának érdekében.

652

11. A OSZTÁLY
( egy része 🙂
)