Dísznövénykertész Szakma Kiváló Tanulója Verseny, 2017. március 28-30.

Mint minden évben idén is megrendezésre került az országos DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ szakma kiváló tanulója verseny, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében. Ebben az évben Halásztelek után Kecskemét kapta meg a tanulmányi megmérettetés megrendezésének megtisztelő jogát.

Idén nyolc kertészeti profilú középiskola 22 tanulója mérte össze gyakorlati felkészültségét és elméleti (szóbeli és írásbeli) ismereteinek tudásszintjét.

Intézményünket Baski Ádám és Gajdics Dóra 3/11. DK végzős tanulóink képviselték. Diákjainkat Mészárosné Kupai Erzsébet és Jakusné Dr. Sári Szilvia szaktanár készítette fel.

Mindkét versenyzőnk a versenyen elért összteljesítménye alapján, a versenybizottság javaslata szerint a szakmai vizsgán valamennyi vizsgafeladat teljesítése alól mentességet kapott jeles (5) eredménnyel.

Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanárainak!

 

Felber Gyula

szakmai igazgatóhelyettes