A MÜPÁ-ban jártak néptáncosaink

Páva Matiné

A „Fölszállott a páva” díjazottjai közreműködésével a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megrendezésre kerülő három előadásból álló sorozat az általános iskola tanulói számára nyújt felejthetetlen élményt. Ennek a sorozatnak a harmadik koncertjét nézték meg táncosaink, mely az Erdélyi népzenéből merítve hangszeres zenét, énekeket, és táncokat mutatott be a közönség számára. Köszönet Sátori Júlia és Győri Sipos Gergő tanárpárosnak a nagyszerű programért.

Képzős sikerek

Varga Réka a Csepel-sziget ifjú tehetségei XVI. regionális képző-és iparművészeti pályázaton Fődíjban részesült. Tóbiás-Solymosi Sára a Benkő István Református Általános Iskola a Reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett “Református vagyok” c. rajzpályázatán III.Helyezést ért el.
Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáruknak Deák Ágnes tanárnőnek

Ádám Jenő Országos Dalverseny-Szolnok

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg Szolnokon az Ádám Jenő Országos Dalversenyt, melyen Farkas Kamilla és Pálfay Kinga sikeresen képviselték művészeti iskolánkat. Pálfay Kinga különdíjban részesült, illetve megkapta a legfiatalabb versenyzőnek járó oklevelet is, melyeket a zsűri elnöke Kis B. Attila, Kossuth-díjas és Liszt-díjas operaénekes adott át neki.Farkas Kamilla részvételéért oklevelet kapott.
Gratulálunk növendékeinknek és felkészítő tanáruknak Bánfai Beátának a szép sikerhez.
Külön köszönet illeti Bende Júlia tanárnőt korrepetitori munkájáért.

 

III. Zenei Vetélkedő AMI

Évről évre egyre magasabb színvonalon teljesítenek a művészeti iskolás diákok, így idén sem volt könnyű dolga a zsűrinek a produkciók értékelésében.
Eredmények: Alsós korcsoport.
• I. helyezés – Budai Jázmin (Magánének – Tanára: Bánfai Beáta)
• II. helyezés – Kiss Anna Regina (Furulya – Tanára: Füredi Viktor)
• II. helyezés – Bebesi Kolos Norbert (Trombita – Tanára: Füredi Viktor)
• III. helyezés – Breczó Dóra (Furulya – Tanára: Füredi Viktor)
• III. helyezés – Rigó András (Gitár – Tanára: Csiki Ágnes)
• Különdíj – Kuti Ágoston Gábor (Zongora – Tanára: Bende Júlia)
Eredmények: Felsős korcsoport.
• I. helyezés – Simon Boglárka (Fuvola – Tanára: Makó Rita)
• II. helyezés – Horváth Csenge (Zongora – Tanára: Bende Júlia)
• II. helyezés – Prodán Emma Mária (Zongora – Tanára: Bende Júlia)
• III. helyezés – Simon Csilla (Klarinét – Tanára: Kollatosz Jorgosz)
• III. helyezés – Pálfay Kinga (Magánének – Tanára: Bánfai Beáta)
• Különdíj – Budai Levente (Gitár – Tanára: Papp Dávid)
Eredmények: Kamara csoport.
• I. helyezés – Horváth Csenge – Pálfay Kinga (Magánének – Zongora. Tanáraik: Bánfai Beáta, Bende Júlia)
• II. helyezés – Husain István Seua – Papp Kende Kornél (Magánének – Ütő. Tanáraik: Bánfai Beáta, Tóthné Hanol Franciska)
• III. helyezés – Kiss Anna Regina – Szőke Flóra – Mészöly Léna – (Furulyakamara – Tanáraik: Tóth János, Füredi Viktor)
• III. helyezés – Budai Jázmin – Balázs Luca Réka (Magánének – Furulya. Tanáraik: Bánfai Beáta, Kollatosz Jorgosz)

Gratulálunk a résztvevő diákoknak és felkészítő tanáraiknak a szép produkciókhoz.